|
Orbán Béla:
Shabbat Náchámu -Kérjetek kései esőt-
Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán 2013. július 20. Hetiszakasz: 5Mózes; 3:23-7:11, prófétai szakasz: Ézsaiás 40:1-26
Mózes búcsúzása, elszámolása, mert ő nem mehet be az ígéret földjére, és átadja mindazt ami kell az ígéret földjére való bemenetelhez azoknak, akik Isten tervét viszik tovább. 3:23-24: „Könyörgék is az Úrnak abban az időben, mondván: Uram, Isten, te elkezdetted megmutatni a te szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten mennyben és földön, aki cselekedhetnék a te cselekedeteid és hatalmad szerint?” 4:1-2 „Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, amelyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, amelyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek. Semmit se tegyetek az ígéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, amelyeket én parancsolok néktek.” Négy vígasztaló ünnephez értünk, s ebből a most sorra következő az „Nachamu ami”, vígasztaljátok az én népemet, Ézsaiás 40:1-8-ban: „Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért. Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt. Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” Amikor a zsidó ember temetés után jön ki a temetőből, akkor mindig tép egy kis csomó füvet, amit a háta mögé vet, mert megvallja ezt a bibliai verset: az ember élete olyan, mint a fű, amely elhervad. Hozhatnám Mózes példáját is, aki hatalmas erőfeszítéssel, minden haszon és öncél nélkül végigkínlódja az életét és még be se mehet Kánaánba, hát tényleg ő is, mint a fű, elhervadt. „Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága... de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” Ezzel az ézsaiási ígérettel kapcsolódik a hetiszakasz. Isten ekkor adja elé újra a választott népnek a tízparancsolatot, s ekkor kezdődik annak a magyarázata, amely által Isten életet ad, s ha nem jól használjuk ezt az életet, akkor elhervadunk! Jó lenne megtanulnuk a választott nép életéből is azt, hogy minden, ami testi-lelki, az múlandó, s mindez kapcsolatban van a vízzel, az élettel és a világossággal! „Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép.” Itt kezdődik a tűz és a víz kérdése. Az a világosság, amit olvashatunk a Bibliában, az nemcsak a szellemi világosságot jelképezi, hanem a világosság az a tűzzel és az ítélettel is kapcsolatos! Ha nem lenne tűz, ha nem égne el az energiahordozó, akkor nem lenne világítás, nem lenne fény. S „ha az Úrnak szele fuvallt reá”, akkor ott ítéletről van szó! Most ebben a nyári időszakban nagyon is látható, hogy a fű azért szárad el, mert a nagy hőségben a benne levő víz elpárolog. De többféle víz is van, s ahogy a növény kapcsolatban áll a talajjal, úgy mi is, és ha valaki nem gyökerezett le, az nem bírja el Isten ítéletét sem! Aki csak felszínes vallásos keresztény, az bármelyik pillanatban elszáradhat, mint a fű, mert ha jön Isten ítélete, a világosság, azaz Isten világító ereje, akkor megsemmisül! Isten az szeretné, hogy mi ne a megsemmisülést éljük meg, hanem az életet! Amikor az életet és az élethez szükséges vizet keressük, akkor erre Isten válasza az, hogy „Istenünk beszéde mindörökre megmarad!”. Sokszor veszítünk el embereket, dolgokat, elszáradnak kapcsolatok, élettelenné válnak dolgok, mert egy ideig valami nedvességen megvolt, éldegélt (éltetett egy kapcsolatot, egy szerelmet, egy munkát) és egyszer csak elhervadt... Ilyenkor mit kell tennünk? Sírnunk kell? Nem! Hanem vígasztalnunk kell, hogy „nézd meg a saját életedben, hogy ami Isten akaratában van, az soha nem hervad el!” Már harminc fölött megjelennek a szarkalábak, kezdődik a ráncosodás, és a szervezet víztartalma kezd fogyni, kezdődik az öregség (ami Isten akarata), és minden fű elszárad! Elfonnyad a tested, bármennyire is hidratálod és kened! Elvíztelenedik, elélettelenedik. És Isten teremtési tervében, amikor a tested kezd elhalni, akkor az értelmed viszont jobban él, ha igazából Isten előtt vagy és Istennel rendezted a múltadat. Sokkal életteljesebb egy idős embernek a gondolata, s a testben levőnek tud adni vizet, azaz tapasztalatot, és Isten azon bizonyságait, amit az ő életében megélt. Kiszárad a testünk, kiszáradnak az érzelmeink és a gondolataink, de szellemben nem száradunk ki, és ha az élő Igét olvassuk és kapjuk, akkor azáltal megújjulunk és megerősödünk, s az idős megfiatalodik... Isten Igéjének, akaratának, beszédének az örökkévalósága visszahat a testünkre és a lelkünkre! Ha megvallom a múlandóságomat, akkor hamar el is fogok senyvedni: sok-sok negyvenévessel találkoztam már, akik már föladták az életüket és koravénként megöregedtek. Magyar szokásként, a negyvenéves asszonyok mind fekete kendőben mászkáltak – föladták az életüket, pedig még félidősek se voltak! Sok-sok ember azért adja fel az életét, mert nem ismeri Isten beszédét, hogy Isten neked, nekünk, nektek mit adott! Isten beszéde az, amikor elmondja, hogy mi a teendőd, és az nem filózás vagy válogatás kérdése! Ha valaki beszédet mond, ott nincs vita vagy visszabeszélés, ott a Király elmond egy szózatot (vagy a temetőben elmond valaki egy temetési beszédet). Isten beszéde örök, ami mindig is a kegyelemre és az örök életre mutat előre, s ez élteti bennünk a testünk, lelkünk és az érzelmeink vonulatát, ami a korunkkal arányosan változik, hisz az ember teste és érzelmei múlandóak, mert minden testi el fog fogyni, el fog múlni. De amíg itt élünk a földön, miért nem vigyázunk arra, hogy a testünk ne fonyadjon el idő előtt és miért élünk olyan kapcsolatokban és helyzetekben, ahol bennünket más éltet és nem Isten beszéde? Ezért fonnyad el és tűnik el nyomtalanul a kereszténység! Fél évszázados emlékeimben számos gyülekezetet ismertem, amelynek ma már a nyomai sincsenek, amelyeket már rég elfújt a szél! Hány, de hány emberi kapcsolatom, olyanok, akikkel évekig voltunk testközelben (és nem szellemi közelségben) tűntek el nyomtalanul... Isten szava, beszéde örök, ahol nincs elsenyvedés, elszáradás, ahol nem fúj el bennünket a szél, mint a kórót! Miért nem figyelünk oda, és miért nem kérdezzük Istent, hogy „Te mondd meg, hogy az én életemben most mit kell tenni”?! Miért akarunk mi bepumpálni valami életerőt az életünkben? Miért akarunk mástól, a múlandó dolgokból szerezni életerőt? Miért vagyunk olyanok, mint a táptalajba ültetett szobanövény, és miért nem vagyunk olyanok, mint a szabadban élő növény? Azért, mert többre tartjuk magunkat! Mi rontjuk el a dolgokat, mi nem figyelünk Istenre, pedig Isten szava még Kánaán előtt ott a pusztában ismételten elhangzott Mózes által, aki ott elmondta a törvények magyarázatát. 6:1-2: „Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések, amelyek felől parancsolta az Úr, a ti Istenetek, hogy megtanítsam azokat néktek, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelyre átmenőben vagytok, hogy bírjátok azt; Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, amelyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess.” 4:9 „Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, amelyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.” Olyan kort élünk, amikor szárazság és pusztai állapot van, és kevesen vannak azok, akiknek tartós az életük, akik folyamatosan kapják a vizet és nem szárad el a szellemük, csak a testük és a lelkük, ami törvényszerű Isten teremtési rendjében, illetve a bűn miatt. „Te és a te fiad, és a te unokád” Na, ez hiányzik! Nincs meg az a folyamatosság, amit Isten adott, hogy ha nekem tanítanom kell valamit, akkor az unokámnak is ott kell lenni, hogy ő is hallja! Én elmondom a fiamnak, amire ő „igen”-t vagy „nem”-et mond, akkor vagy megy tovább, vagy megszakad egy vonal, de ha ott van egy unoka, akkor ő vissza tudja téríteni akár a saját apját is! S ez ma megszűnt, és egyre inkább nőnek az árkok, nőnek a dombok az emberek között, mert távol vagyunk egymástól! Isten azt akarja, hogy mondd el, meséld el, add tovább gyermekeidnek és az unokáidnak, hogy a folyamatosság biztosítva legyen! Ma már család sincsen, nemhogy unoka! Megélem ezt a helyzetet a korom miatt is, hogy átívelek egy korszakot, ahol már négy generációval kell együtt lennem és vihetem Isten Igéjét, de rossz nézni azt, hogy akik megtagadták Isten útját, elrendelését, azoknak mi lett a gyerekeivel, ha azok nem tudnak a nagyszülőkhöz visszacsatolni, ha nem látják a nagszülők bizonyságát az apjukban, anyjukban! Borzalmas látvány ez számomra, mert tudom, hogy régen mi volt, és hogy ma mi van, és tudom azt, hogy ma mit kellene tenni, hogy ez holnap ne legyen! Nagy baj van e világon! S ha arról beszélünk, hogy „vígasztaljátok népemet”, akkor az árkok feltöltése a mi feladatunk! Ember ember ellensége, elválasztója, a kerítés tetejére is kerítést építenek. Már mindenki elkülönül, nincsenek kapcsolatok és információk, csak egy központi maszlag megy a fejekben. Mindenki király, mindenki szegény, mindenki hőbörög és nem tudunk egymásról semmit! Tessék elindulni és betemetni az árkokat, rendezni azt, ami elválaszt embert embertől! Tessék lebontani azokat a magaslatokat, ahol ott díszeleg valami bálvány, azt, hogy „én nagyobb vagyok”, mert ma mindenki mindenkinél nagyobb. Felmegyünk a dombra, és ott van a szakadék, amit kiszedünk, amiből árkot ásunk, abból emelünk magunknak dombokat, ahova magunkat helyezzük isteneknek. Ahol idegen istenek vannak és nem Isten van, ott minden el fog száradni! Az isten-képzés az folyamatosan működik, s elveszett Isten örök beszéde, ami üdítő és életet adó víz. Az árok-domb variáció megléte bizony életellenes, ami megöli érzelmileg, gondolatilag az embereket, ami háborúkat és elválásokat eredményez, aminek következményeként nem születnek gyermekek, vagy megölik egymást az emberek – folyik a halál működése! Nagyapák! Úgy tanítsatok, hogy az unokáitok is hallják! De unokák, ti viszont figyeljetek oda, hogy mit tett a nagyapátok! Ezt jól tudja a Sátán! Őt nem érdekli az apa, de mit csinált a nagyapa! S nem kell jóslónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, hogy azt, amit ennek a generációnak a nagyszülei csináltak, az fog bekövetkezni, mert a rossz ugyanúgy működik, s a nagyszülők példája lesz az unokák példája, és az a generáció, amelyik felelős, amelynek a jót kellett volna továbbadnia, az kihal és elszárad, mint a fű, mert neki is más víz kellett (ilyen –izmus, olyan megváltás). Az én hatvanév körüli korosztályom iszonyúan vétkes, bűnös és elszámoltatható Isten előtt, mert az a generáció, amelyik utánunk jön, kényszerűségből a rosszat fogja választani az előző generációból, s ezt köszönheti annak, aki éppen ma apa korszakban van. (Az előző generáció csinált két háborút és más egyéb „apróságot”, amely nemigen kívánatos.) Ha Isten azt mondja, hogy add tovább gyerekednek és unokádnak, mert Ő azt a folyamatosságot akarja, és ha ez a folyamatosság megszakad, akkor egy másik folyamatosság (a megszakítás, a szétszakítás és a gyilkosság folyamatossága) fog bekövetkezni. Ez várható és látható, mert Isten ebben is megmutatja a törvényeit, s Ő szól: „Add tovább gyermekednek, de úgy, hogy az unokád is lássa!”. A szülő kontrolja az unoka, de ugyanakkor hatalmas felelősséggel bír a nagyszülő, mert ő mind a két generációért felelős! Úgy kell élnünk a mában, hogy add tovább a gyermekednek, hogy ő is tovább tudja adni az ő gyermekének, de ha az unokád látja a te bizonyságodat, akkor de jó, hogy ő is tud kontrolálni, hogy „az apám is ott van”, és milyen jó testvéri viszony, amikor az unokám és a gyermekem egymással tudnak Isten Igéjéről beszélni, mert valamikor tőlem tanulták, mert parancsot teljesítettem, hogy „add tovább gyermekeidnek és unokáidnak”! Ez most egy nagyon fontos törvény, mert ha ez nem működik, akkor kontrolmentes egyéni vagy társasági uralmak jönnek létre! Ha azt az életet, amit élsz, az unokád nem látja, akkor kontrolálatlan az egész folytatás, s ebből hamisságok is születhetnek, hogy „így csinálta”, pedig nem is úgy csinálta! Bontsuk le a dombokat és töltsük fel a völgyeket! Egyszer Svájcban járva, Németország felé haladva mosolyogtam, mert minden dombon egy vár volt! Ahány kisebb hegyecske, annyi kisebb uralkodó, s ezek egymást lőtték, aztán néha szövetkeztek, de mindenki „az én váram, az én váram” szlogent fújta! Egyébként németül van egy család, amelynek pont ez a neve, hogy „az én váram”, amelyet Habsburgnak hívnak – és akkor ne csodálkozzunk a történelmi folyamatosságokon! A New Age-nek volt elődje és van neki egy folyamatossága: „az én váram, az én váram”, de ha kell, akkor néha szövetkezik is, és a harmadikat lövi! Bontsuk le ezeket a dombokat, ne is épüljön meg és ne is legyen szövetkezés, és ne legyenek egymás fölött magaslatok, ahová fölhelyzehetek egy bálványt, ahova én tudok felnézni vagy én vagyok azon a dombon! Isten csak akkor tud bennünket megvígasztalni, ha ezek megtörténnek, ha egymással találkozunk! Volt egy idő, amikor folyamatosan a filoszemita testvéreink vígasztalták a zsidóságot és ölelgettek bennünket, amit jó lenne abbahagyni, mert ez kb. ahhoz hasonlatos, amikor azt mondom a gyászolóknak egy temetésen, hogy „őszinte résztvétem”, pedig abban sem részem nincs, se pedig ebben őszinte nem vagyok. Mondhatom azt, hogy „sajnálom, hogy fáj”, de vígasztalni ne vígasztaljak, mert a vígasztalásnak egyetlen oka és eredete van: hogy én is érzem azt, amit te! Vígasztalni csak az tud, aki a népen belül van, akivel egy vagy, akivel sorstárs vagy, akivel családi-testvéri-szellemi közösségben vagy, a többi az csak sajnálkozik, vagy a sajnálkozás révén uralkodni fog rajtad! Ne vígasztaljátok őket, ez házon belüli dolog! Krisztus Testére is szól, hogy „vígasztaljad azt, aki Krisztus Testében szomorkodik”, zsidóként is vígasztald azt a zsidót – nem kívülállóként, mert ha kívülállóként vígasztalok valakit, akkor az fölé helyezem magamat, hogy „nekem jobb”, „én erősebb vagyok”! A közösségben, ha Isten szavát, beszédét megértem és meg is élem, akkor tudok vígasztalni, akkor tudok beszélni Isten örök beszédéről, a kegyelemről, a próféciáról. Tudok beszélni Isten teljes ígéretéről, mert nem pártoskodom, nincs belőle hasznom, érdekem, és nem rendelem magam mások alá, hanem testvér vagyok! A testvér az nem fölül van, a testvér az vígasztalhat, de a szimpatizáns az ne vígasztaljon!
„Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet” „Ti, népem, önmagatokat vígasztaljátok!” de az árkok szűnjenek meg, a völgyek töltődjenek fel! Azt a magaslatot miért nem dobod be az árokba? Miért nem jössz lejjebb, s akkor egyből nem szakít el semmi egymástól? Te, aki nagy vagy, menj oda le a gödörbe, és akkor egy síkon tudtok menni, és megjelenik az Úr dicsősége, azaz a győzelem és a Győztes, megjelenik Krisztus ... mert az Úr szája szólt és én hallottam! Ha vígaszom van, akkor meg is hallom, ha fáj és meghallom, akkor arra van válasz, de akinek nem fáj valami, azt nem kell és nem is lehet vígasztalni, az legfeljebb ugyanúgy szolidarít, vagy nem ért meg.
„Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága, megszárad a fű, elhull a virág ha az Úrnak szele fuvall rá, bizony fű a nép!” Isten sokkal racionálisabb, mint ahogy mi gondolkodunk. Ez az ígéret summázza a mi életünket: vedd észre magad, egyszer te is ráncos leszel, a sejtjeid elkezdik kibocsátani magukból a vizet, vedd észre, hogy minden elszárad és minden élettelenné válik! Ezen Isten terve, bár fájdalmasnak tűnik, mégis csodaszép, ahogy a tested elkezd száradni, a lelked felújul, egyből bölcsek és tanácsokkal teliek lesznek az idősek! S amikor ezt a feladatot is betölti és elkezdenek kopni a gondolatok, akkor marad a szellemi, és egyre közelebb kerül Istenhez, az örökkévalósághoz, és nem jajgat a teste és a lelke miatt, hanem már nincs szükség arra! „Már ezt is betöltöttem, már ezt is elmondtam, már a fiamon és az unokámon is látom azt, itt már nincs dolgom!”, és akkor teljes arcvonallal Isten felé tudok nézni. Nehéz ezt kimondani, hiszen testben és lélekben vagyok, de ebben a „minden elszárad”-ban benne van, hogy „minden él”, s ha nem szárad el, akkor nem fog élni! Ha nem szárad el a testünk, akkor nem fog élni a szellemünk (élni fog, csak ítéletre), és ha a szellemünk előtt a lelkünk nem adja ki azt a szolgálatát, amit kell, hogy tegyen, hogy „add tovább gyermekednek, add tovább, összegezzél”. A testeddel már nem tudsz annyi súlyt megemelni, nem tudsz már fizikailag olyan dolgokat tenni, már nem vagy nemzőképes (már az is elszáradt), akkor lélekben még mindig tudsz olyan dolgokat adni, amelyben van élet! Vigyázzatok az idősekre, azokra, akik már nagyrészt mentesek a testtől, s a gondolataik már megérettek, ültethető magok – eközben a másik oldalról folyamatosan írtják ki a régi gondolatokat: új világ, új generáció, új korszak... gyilkosok! Vigyázni kellene az idős parasztbácsikra és a nagymamákra, mert náluk van egy érett mag, a tapasztalat, amit megkaptak lelkileg, ami lehet bizonyság és adhat szellemben életet és erőt, mert akinek már ennyire távolodik a teste és a lelke, az már csak Istenre tud hivatkozni, hogy „köszönöm Neki az életet, és köszönöm a bizonyságokat”, és tudja mérlegelni a rosszat, hogy „én voltam, aki miatt elszáradt”, „én voltam, aki miatt elszáradt a házasságom”, mert én akartam életben tartani! Az ember élete az nem krízis osztály! Isten önálló életet akar adni az Ő beszéde szerint, szellemben örök életet, s el kell hagyni a többi elszáradni valót, de ne felejtsük el, hogy az elszáradt növény sem értéktelen (negatív értelemben sem)! Amiről azt hisszük, hogy volt, de már elszáradt, 60-80 évvel ezelőtt a történelemben, annak ott a magja, s az ki fog kelni! De ez pozitív értelemben, és vígasztalásként is igaz: minden elszárad, de Isten beszéde nem! Tudom, hogy van, aki pl. közöttünk volt, és most máshol szívja föl tarháló módon a reményt, az anyagiakat, hogy adjon (még) neki valaki, s ez annyit jelent, hogy el fog hervadni. Egy darabig a másik ember hasznából, támogatásából élni fog, és utána meg fog halni, ha nem is fizikailag, de szellemben és lélekben számunkra biztos! Az évtizedek során nem egy, vagy két emberrel találkoztam, akik érdekből jöttek, inni akartak, de nem Isten Igéjére voltak szomjasak, hanem vért szívtak, és a másik ember izzadtságából éltek! Azért száradnak el kapcsolatok, gyülekezetek, mennek el emberek, hullanak hamuvá missziók, mert „én akartam”! Hány házasságot láttam, tapasztaltam, hogy „én akartam”! Az én akaratom mindig annyit jelent, hogy beteszem magam a múlandóságba! (Szeretem azt a nőt, mert csinos – tíz év múlva nem lesz csinos és kihuny a nagy szerelem, de a salak, a hamu, meg az OTP számla az ottmarad...) Miért nem tanuljuk meg azt, hogy ami Istentől van, az az egyetlen maradandó? Miért hajkurásszuk a mindenféle inekciózásokat, a vénába becsöpögtető módszereket? Isten szava ma is Isten szava! Ha veszem a kereszténység példáját, az ősök emlékeiből kellene most élni a kereszténységnek, hogy „mégse haltunk meg, mert volt Ige”! Amikor az ember megéli a csalódásokat (ez hervadt el, ilyen kapcsolat szűnt meg, stb.) azért van itt egy szó, ami számunkra nagy üzenet: „de ami Istentől van, az örök!”. S ez nem önámítás, hanem legyen alapunk, hogy „nem érdekel, hogy mikor, hol, mi szárad el”, mert nekem egy dolgom van, méghozzá az, hogy Isten Igéjét adjam, és ha valahol 6000km-rel arrébb valaki egy kortyot iszik és életet kap, akkor nem kell arról tudnom (Mózes se tudott arról, hogy mi lett Kánaánban, tudta, de nem élhette meg)! De az a reménység viszont nagyon is éltet, hogy az, ami elhangzik akár ma is, ha valaki kapott vizet, akkor mégiscsak Isten szava nem engedte a szellemi vagy lelki hervadásnak az erejét valaki életében uralkodni, mert életet kapott! Racionálisan tudatosítani kell önmagunkban, hogy „ne erőlködj”! Ordibálhatnék itt, kitalálhatnám, hogy hogy lehet embereket csalogatni, be is tudnám tölteni ezt az egész termet emberekkel, csak egyszer az emberi kívánságok és vágyak megszűnnek, és akkor ez az egész elhervad, úgy ahogy van! Nekünk nem lehet feladatunk olyan emberi építményeket csinálni, amely a múlandóságé, nem lehet ilyen művirágokat gyártani, emberi vágyakat kielégítve embereket fenntartani, mint egy inkubátorban vagy művi lélegeztetésen! Nekünk élni kell és örökké kell élni, s ennek az egyetlenegy feltétele az, hogy tudom azt, hogy ami Isten beszéde, az örökké fennmarad, s Isten beszédét hallani kell. Ha nem nyitom ki a fülemet, akkor nem hallom és magam találom ki, hogy mit fogok holnap csinálni, és holnapután megint csak a sikertelenség, a romtakarítás! Elhervadt a nagy remény, a nagy siker, elhervadtak a síromon a koszorúk, az esküvői csokor, és minden elhervad egyszer! Zakariás 10:1-2: „Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, és kinek-kinek füvet a mezőn. Mert a bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak és üres álmokat beszélnek, hiábavalósággal vígasztalnak; azért elszélednek, mint a juhnyáj, amely sanyarog, mert nincs pásztora.” Nem az a kérdés, hogy most mi a baj, hanem hogy látod-e a bajt, hogy itt egy kiszáradt puszta, ahol még ennivaló sincs! Sokan október tájékán nekiállnak imádkozni, hogy „kései esőt adj Uram, nekem”, csak ez Izráel földjén éppen tavasszal van, de nem baj, akármikor is imádkozhatsz, ha jól imádkozol! Adjon Isten kései esőt, füvet a mezőn. Sok-sok Ige-mag elhullott, sok-sok bizonyság elhangzott és sok-sok mindent kaptunk Istentől, de az nem kelt ki, de van egy lehetőség, amikor azt mondhatom: „Uram, tudom, hogy a Te Igéd, a Te szavad, a Te beszéded hangzott el és valahol ott van. Uram, tedd a Te Igédet élővé, adjál vizet, adjál szavakat, beszédet, Igét, hogy fel is ismerjék azt, ami életet adhat, amiből élet lesz, azt a magot, ami a hit magja, és az a mag, amit Isten akar adni, hogy több testvér legyen” ott, ahol Isten akarja! Kérjetek és adatik! Ha Isten mondja, hogy kérj valamit, akkor biztos, hogy jól kéred! Ebben az aszályos, árokásott és dombos időben, az egymás elleni szétszakított állapotban, amelyben van az egész világ, amikor generációkat szétválasztottak egymástól és nincs folyamat, szabad kérni Istentől azt, hogy adjon látást, adjon esőt, hogy emlékezzenek, hogy mit mondott a nagyapa, hogy mit hallott az Igéből, amikor véletlenül beesett egy templomba, emlékezzen arra, amikor kinyitja az internetet és ott olvas valamit, nyissa ki, tegye életté azokat a magokat, amelyeket nekünk adott a kezünkbe, azért, hogy szórjuk. A késői eső idejét éljük, mert Isten Igéje bőségesen hullik, ma már az információ minden fokán és a média minden területén lehet találni akárhány fordítású Bibliát, s ez mind mag! Ha lemegy a magról a burkolat és kap esőt, abból újabb növények, újabb életek születhetnek! Én nem vagyok ilyen nagy mozgalmi, ébredéssel meg megújjulással hadonászó ember, csak egyszerű szavakkal azt mondanám, hogy „kérem Istent, hogy a sok-sok év alatt kihullott mag kapjon esőt!”, kapjon, mert Isten megígérte, s minden egyes szolgálat, ami ma igehirdetés volt, kapjon Istentől esőt, hogy ki tudjon kelni, akárhol is vannak, akárhol is kelnek, mert ez a kert nem az én kertem, nem a mi kertünk, hanem ezt Krisztus Testének hívják! Itt életeknek kell születni és életeket kell majd locsolni, de ehhez az első lépés az, hogy imádkozzunk, „Uram, adj esőt!”. Nem a már meglevőket kell locsolni. Az gyökerezzen le és szedje ki, az ássa le mélyre magát a gyökerével az Igében, az imában és legyen meg minden kapcsolata Istennel, növekedjen! Nem azért kelt ki, hogy elhervadjon, elszáradjon, bár sok olyan növény van, amely kikel és utána nem kap esőt, nem kap Igét, üzenetet, mert éppen most nyár van és ő a Balatonon van, és holnap ki fog száradni, és akkor csalódottan kérdezni fogja, hogy „miért ez?”, „mi történt?” Semmi, csak nem cselekszed azt, amit Isten mondott, valamit nem hallottál, vagy kihagytál! Nem véletlen, hogy a zsidóság mindig esőért imádkozik, s ebben szabad őket követni! Nemcsak a megélhetési növények, gabonák miatt kérjük most az esőt, hanem a sok-sok elhullott magért, hogy „Istenem, áztasd be azokat a szunnyadó magokat!”, „azok a szunnyadó gondolatok legyenek életté, tettekké, növekedésé, gyökerezzenek meg és legyenek egyszer gyümölcsözők!”
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |